Kávéházi Esték 2018 január

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

 


A Kávéházi Esték rendezvény 2018. január 18-án

a Zila Kávéházban az idén is 16 óra 30 perckor kezdődött. Most Liptákné Nagy Eta festóművész kiállításának megnyitójára került sor, akinek a festményeit a Kávéház galáriáján láthatta a közönség, és láthatja 2018. február 12-ig az intézmény nyitvatartási idejében. A kiálltást Kanizsa József (Eredeti nevén: Novák József), a Krúdy Gyula Irodalmi Kör titkára nyitotta meg.
A vendégeket ifj. Zila Lázló távollétében Ujvári Ferencnek,  az est házigazdájának szavai után Kanizsa József köszöntötte.
Sajnálatos módon elnökünket, Király Lajost nem láthattuk ezen az estén, de a kórházból már kiengedték, telefonon otthon elérhető.


 
 
 
 

Gyászhír is érkezett erre az estre. A Kör titkára bejelentette, hogy szeretett énekesünk,
Tálas Ernő,
a Svéd Királyi Operaház tenoristája 2018. január 17-én visszatért Teremtőjéhez.

Ernő, nyugodj békében!

 
 

Az Est irodalmi részében a G. Ferenczi Hanna Irodalmi Kört mutatta be Szénási Sándor István Krúdy-érmes író, költő, a Kör vezetője. az irodalmi rész moderátora. Közreműködtek: Benke Mária, Kelemen Bata Mária, Szénási Sándor István, Varjasi Béla.
Gitáron közreműködött és
szólót énekelt Lenkefi István a Gyümölcsös Tapír Natúr Fakír Duó képviseletében.

 
 
 
 

Az estnek megalakulásától számítva is szinte páratlan különlegessége volt, hogy az egyik Krúdy Kör tag a Magyarok Világszövetségének elnökétől kapott írásbeli felhatalmazása alapján aláírást gyűjtött a 100. évfordulójához közeledő igazságtalan trianoni békediktátum nemzetközi döntőbíróság általi megsemmisítése érdekében.
Emlékeztetőül ide idézzük alábbiakban csak az láírás gyűjtésekor felmutatott  
TRIANON felirattal  a  f e l s z a b d a l t  Magyarország térképét.

 
 
 
 

A magyar-érzelmű vendégek szép számban aláírásaikkal követelték a békediktátum megsemmisítését.
Akadtak közöttük olyanok is, akik különböző hókusz-pókuszra hivatkozva meglepő módon nem adták aláírásukat az igazságtalan békediktátum megsemmisítéséhez. Velük kapcsolatban az aláírók azt kérdezgették egymástól, hogy "magyarok ezek egyáltalán, avagy szlovák, vagy román vér folyik az ereikben?". És azt mondogatták: "éljen Nagy-Magyarország!"

 
 

ujhirek18.hu ................................................................................................................................................... vissza a fő oldalra

 
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz